+36202056425 - VÉGKIÁRUSÍTÁS -50% A KÉSZLET EREJÉIG! Ingyenes szállítás 14.990Ft-tól! info@dreampiece.hu

Játszani öröm és kikapcsolódás egyszerre. De tudtad, hogy a kirakós – vagy angolul a puzzle – először oktatási segédeszköz volt? Pedig így van! És van, amiben a Dream piece kirakósai épp olyanok, mint a 18. századi első darabok!

Az első puzzle-t egy John Spilsbury nevű térképész és rézmetsző alkotta meg még 1763-ban azért, hogy segítsen a földrajzot tanuló diákoknak. Egy falapra felragasztotta Nagy-Britannia térképét, majd a korabeli grófságok határainak mentén szétfűrészelte. A darabok összeillesztésével a diákok játékos módon tanulták meg hazájuk földrajzát. Mivel ennek a kirakósnak a darabjai még nem rendelkeztek az úgynevezett fogakkal, a térkép csak akkor maradt egyben, ha nem nyúltak hozzá, ellenkező esetben szétesett és a diák kezdhette elölről a munkát. Persze, ha egyetértünk a mondással, miszerint ismétlés a tudás anyja, biztosak lehetünk abban, hogy alaposan megtanulta leckét!

Egyszerűen nagyszerű a kirakós játék

Az a fajta puzzle, amit már mi ismerünk, csak a 19. század második felében alakult ki és egészen száz éven át kézzel készítették, kisiparos technikákkal. Aztán – mivel egyre többen szerettek volna kirakós játékos venni – ipari szintre emelték a gyártását, kartonpapírra nyomtatják a kirakandó képet, majd az egészet késekkel ellátott gépekkel felaprítják. Persze, az első időkben még nem volt tökéletes a darabolás, de most már tökéletes pontossággal készítik el a kirakós játékokat.

Idővel már felnőtteknek is készítettek kirakósokat

Régebben csak a gyerekek számára gyártottak kirakós játékokat, főként az épp aktuálisan divatos mesék főszereplői és legjobb jelenetei kerültek a képre. Később aztán már állat-, város- és tájképek is dobozba kerültek, ezeket már a felnőttek is örömmel összerakták, így a gyártók rájöttek, hogy minden korosztály szeret kirakó játékokkal bíbelődni. Bár vannak, akik családi vagy baráti programként közösen rakják ki a puzzle képeket, de a többség igazából egyedül szeret kirakóst játszani. Többen már művészi szintre fejlesztették tudásukat és gyorsaságukat, ha a kép kirakásáról van szó. Olyannyira igaz ez, hogy van, aki 2004-ben már bekerült a Guiness rekordok könyvébe is puzzle gyors kirakásával és rendes versenyeket is szerveznek a játék rajongóinak, melyeken ugyanazt a képet kell kirakni a lehető leggyorsabban.

Az eredeti puzzle az igazi

Ahogy John Spilsbury első kirakósa falapra ragasztott papírral készült, amelyet szétfűrészeltek és így raktak össze ismét, úgy a Dream piece felnőtt puzzle játékai is környezetbarátok. Mondhatni visszatértünk a kezdetekhez, hiszen az eredeti mindig a legjobb. A Dream piece kirakósai ugyanis szintén fa alapra ragasztott képekkel készülnek, a lehető legkörnyezetkímélőbb módon, a táblákat pedig lézerrel vágják darabokra a tökéletes összerakási élmény kedvéért. Sőt, azért, hogy még inkább csökkentsük a játékaink ökológiai lábnyomát, csomagolásuk is természetes anyagokból áll. Csak fa és papír, semmi műanyag!

Játék a játékban

Míg a hagyományos kirakós játékokból csak egy képet lehet kirakni a fogakkal rendelkező apró darabkákból, addig a Dream piece puzzle minden játéka önmagában rejt egy második feladatot is. A lézerrel kivágott darabok közé ugyanis el van rejtve több olyan – az adott állat élőhelyére jellemző – motívum, amely pontosan illeszkedik a nagy egészbe, viszont már önmagukban is történeteket mesélnek el. Itt nem a sebesség számít, hanem az, hogy a játékos élvezze, amit csinál és elmerülhessen saját gondolataiban.

Iratkozz fel facebook oldalunkra:

Válogass népszerű termékeinkből: