A kirakós játék ugyanis többek között fejleszti a térbeni elhelyezési és a vizuális képességeket. Ezekre pedig idős korodban nagy szükséged lesz!
Az Ulm-i Egyetem egyik neurológus kutatója, Patrick Fissler egy 2018-as tanulmányában beszámolt arról a kutatásáról, mely a puzzle és az agyműködés összefüggéseit vizsgálta. A téma nem meglepő, hiszen Európa lakossága egyre öregszik és az aggkori szellemi leépülés komoly problémát jelent a társadalom számára. Arra, hogy ez az állapot minél később, vagy egyáltalán ne alakuljon ki, a tudósok már több elméletet felállítottak. A rendszeres testmozgás és egészséges életmód mellett egyre kiemelkedőbb jelentőségűnek tartják az olyan feladatok rendszeres végzését, ami fokozza az agyműködést és karban tartja a kognitív képességeket. Ilyen például a rendszeres, lehetőleg napi szintű keresztrejtvény fejtés, hímzés, kötés, süteménydíszítés, valamint a puzzle is.
Így vizsgálta a puzzle hatását a neurológus
Patrick Fissler és kollégái 100, gondosan kiválogatott embert vont be a kutatásba. A tesztalanyok mind egészségesek és olyan emberek voltak, akik nem igazán játszottak kirakóssal életük során. A jelentkezőket kognitív teszteknek vetették alá nemcsak a kísérlet előtt, de utána is, ezzel mérve az eredményeket. A kísérlet kezdetekor különböző pszichológiai tanácsokat adtak az alanyoknak azzal kapcsolatban, hogy lehet lassítani vagy elkerülni az agy öregedését, majd közülük 50 azt az utasítást kapta, hogy 5 héten át, naponta legalább 1 órán át rakjon ki puzzle képeket, így összesen 49 órányi rendszeres elfoglaltságot írtak számukra elő a kutatók. Az eredmény önmagáért beszél!
Ilyen módon hat a puzzle az agyra
A kirakós játékok két szempontból is lehetőséget nyújt az agyműködés karbantartására. Egyrészt az aprólékos tevékenység többféle kognitív képességet vesz igénybe, ezáltal fejleszti a vizuális érzékelést, a mentális forgatást, a motoros információk feldolgozását, a vizuális letapogatás és a munka- és epizodikus memóriát, ezáltal a hosszú távú memóriát is. Másrészt segíti az úgynevezett érzelemközpontú megküzdést, magyarul hozzájárul a stresszel való megbirkózáshoz, hiszen a feladat közben természetes módon kialakuló szorongás megtanulja az ember szabályozni, ezáltal könnyebben veszi fel a harcot más típusú stresszorokkal is.


Ha időben elkezdesz kirakóst játszani, később nagyon jól jöhet majd
Mivel napjaink amúgy is stresszben telnek – legalábbis általában – mindenki fellélegzik, ha egy kicsit lazíthat. A puzzle játék pedig erre, ahogy a kutatás eredményei is mutatják, tökéletesen alkalmas, hiszen fejleszti a stressztűrő és megküzdési képességünket, ez pedig igencsak jól jöhet a munkahelyen, ráadásul legalább annyira kikapcsol, mint egy jó könyv. Ezen kívül pedig egyszerre pihenteti és speciálisan serkenti az agyműködésünket, ami késlelteti a szellemi képességek hanyatlását, ezzel pedig az eljövendő nyugdíjas éveinket is aktívan tölthetjük.
Idősebb rokonoknak kedves és egyszerre hasznos ajándék a puzzle
Persze, akkor sem kell elkeseredni, ha valaki nem kezdett a negyvenes éveitől – vagy éppen gyerekkorától – kirakósozni, hiszen az agy gyorsan ismét munkára fogható és működése felpezsdíthető. Éppen ezért a puzzle tökéletes ajándék az idősebb korosztálynak is, hiszen a kisebb-nagyobb darabkák összeillesztgetésével nemcsak elméjük frissíthető fel, de kezük és ujjaik mozgékonysága is javítható, ami szintén nagyon jó, hiszen a kor előrehaladtával sajnos ez a készség is csökken. Ráadásul a színes darabok a szemnek is jót tesznek.
Iratkozz fel facebook oldalunkra:
Válogass népszerű termékeinkből: